Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amit az illóolajról tudni kell

2009.07.24

 

Amit az illóolajról tudni kell

Ahhoz hogy a rendkívül kedvező hatással bíró aromaolajakat sikerrel alkalmazd, ismerned kell néhány fortélyt, túl azon, hogy utána olvasol, melyik növényi olaj milyen gyógyító tulajdonsággal rendelkezik.

 

Jó időben, jó helyen

Lényeges, hogy az illóolajokat mindig megfelelően tárold: hűvös helyen tartsd azokat, lehetőleg mindig sötét üvegben, többségük ugyanis érzékeny az UV-sugárzásra. A gyerekek ne tudjanak hozzáférni a kis üvegcsékhez, némelyik olaj ugyanis, ha tisztán nyelik le, kellemetlen panaszokat, sőt, rosszabb esetben akár mérgezést is okozhat. Ha betartod a helyes tárolás szabályait, az olajesszencia körülbelül egy évig őrzi meg a minőségét, egy-egy citrusféle azonban (a narancs, a citrom vagy a mandarin) ennél is rövidebb ideig tartja szavatosságát.

 

 

Bírjátok egymást?

Ahogy a kozmetikumokra, úgy az illóolajokra is lehetsz allergiás, túlérzékeny. Mielőtt nagyobb dózisban alkalmaznál egy-egy aromaesszenciát, végezz próbát: egy egészen kis mennyiséget alkalmazz csak az olajból, és figyeld tested reakcióját. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az olajakkal szembeni túlérzékenység idővel változhat, magától megszűnhet, vagy váratlanul jelentkezhet.

Nem mellékes

Bár hatása csodálatos, némelyik olaj kellemetlenségeket is okozhat. Éppen ezért, mielőtt megvásárolnád a kiválasztott esszenciát, kérj tanácsot az eladótól, vagy érdeklődj az oldal szakértőjétől internetes vásárlás esetén! Ilyenkor említsd meg, ki fogja használni az olajat, és hogy milyen céllal vásárolod – tudasd, hogy kisgyereknek, várandós anyának vagy épp idősebb embernek lesz-e. Csökkentheted a túlérzékenység kialakulásának veszélyét, ha odafigyelsz arra, hogy mennyit használsz egy-egy olajból – a hozzáértők által javasolt mennyiségeket soha ne lépd túl!

Tökéletes páros

Jó tudni, hogy az aromaolajakat nem ajánlott töményen alkalmazni a bőrön, a helyes az, ha használat előtt úgynevezett vivőolajjal (ez bármilyen növényi olaj lehet) vagy krémmel, testápolóval, folyékony szappannal, tejjel, tejszínnel kevered! Ezt mindig üveg- vagy porcelánedényben tedd, mert az olaj károsíthatja a műanyagot.

 

 

Valami van a levegőben…

Az illóolajok használatának egyik legelterjedtebb módja az illatlámpával való párologtatás. Mindig szem előtt kell azonban tartani, hogy az olajesszencia rendkívül illékony és könnyen éghető anyag, ezért sosem szabad nyílt láng közelében használni! Mindig ügyelj arra is, hogy az aromalámpa tűzálló felületre kerüljön, és ha elhagyod a helyiséget, a gyertyát fújd el! Ez akkor különösen fontos, ha az illatlámpát huzat érheti, vagy ha gyerekek, állatok által hozzáférhető helyen párologtatsz.

Fürödjetek együtt!

Ha a kádban szeretnéd élvezni az aromaolajak kényeztető-gyógyító hatását, 4-6 cseppet keverj el valamilyen növényi olajban, zsíros tejben vagy tejszínben. Gyerekeknek is készíthetsz aromafürdőt, az ő esetükben azonban jóval kisebb mennyiség – 1-2 csepp – is elegendő.

3 TIPP vészhelyzetre

  • Ha olaj kerül a szemedbe, alaposan mosd ki hideg vízzel! Amennyiben szemed ezután is ég és viszket, fordulj orvoshoz!
  • Ha a bőrödre cseppen a tömény olaj, mosd meg az érintett részt szappanos vízzel.
  • A ruhára cseppent olaj kimosható, főleg akkor, ha azonnal leveszed és kitisztítod.